KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

A KOS szülöttek érzelmi élete

Image Azoknak az embereknek, akiknek a KOS jegyében áll a Napjuk, a Holdjuk, vagy az Ascendensük az érzelmi élete hasonló az áprilisi időjáráshoz, már ami a hirtelen változásokat illeti.
A legmarkánsabban az áprilisi ragyogás adja vissza azt a tüzes minőséget, melyet a KOS jegye képes a másik ember lelkében megcsillantani lelkesedésével, eltökéltségével.

Ezt a hajtóerőt a KOS jegy ura a Mars nyújtja számára, mely által szinte szélsőségesen szenvedélyessé is  tud válni.
Ez életének minden területére érvényes, mert munkálkodásában éppúgy, mint a szabadidős tevékenységében is teljességre és eredményességre törekszik.

Érzelmi téren is a beteljesülés a célja, az odavezető úton végigszáguld, a roman-tika számára fárasztó stációit igyekszik villámgyorsan „letudni”. Õ az, aki tettekkel vagy elegáns „tárgyakkal” bizonyít, mert számára csak az az érték, ami kézzelfogható. Könnyebb egy KOS férfitől kapni valamilyen ékszert, mint rávenni őt egy illatos májusi éjszakán a romantikus sétára.
„Ugyan, minek! – mondja Õ, hiszen korán kell kelnie, várja a munka, a tennivaló.

Ha a partnere nem eléggé dinamikus és életvidám, hamar beköltözik harmadik-nak melléjük az unalom, mert folyamatos motiváltságra van szüksége még a sze-relem terén is.

Erénye az őszinteség és a mindig nyílt sisakos küzdelem, de hátránya is ez, mert olykor nyers és kíméletlen is tud lenni.
Mindkettő ugyanabból az indítékból fakad, csak a finomság, az érzékenység hi-ányzik belőle.

A párkapcsolatban nehéz velük az élet, mert természetükből fakadóan vezéregyé-niségek, folyamatos győzni akarás vezérli őket. Meg vannak győződve róla, hogy mindig igazuk van. Az élet egyéb területein is nehéz embereknek számítanak.

Kézírásukra is az impulzivitás a jellemző, minden grafikus jegyben látható a temperamentum és az akaraterő.

Image

A jobbradőltség jövőorientált beállítottságukat mutatja, a szöges kötések, a horgok, a kampók pedig – melyek a hirtelen elrántásokból keletkeznek türelmet-lenségük és vitakészségük jele.  Ez gyakran nehezíti a párkapcsolatuk harmóniáját és a szerelem szeretetté való elmélyülését.

Sosem érzelgősek, de tudnak nagylelkűek lenni. Szenvedélyessé is válhatnak, ám értelmükkel ezt kordában tudják tartani.
Legnagyobb probléma egy párkapcsolatban az lehet, hogy függetlenségüket nem szívesen adják fel, a korlátozás minden fajtáját elutasítják.

Gyors és élénk gondolkozásúak és remek a humoruk. Mindig és mindenben az újdonságokat a fejlődést keresik. Nem tartanak a jövőtől, sőt olykor „KOS” módjára törnek előre, mert bátrak és vállalkozó kedvűek.
Remek társak az életúton, csak lépést kell tudni velük tartani!

                                    Utasi Ilona
                                    (30 476 0009)

Bejelentkezés

 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

Hírlevél

 

Videó

Loading ...