KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

Grafológia alapfogalmak

ImageMost tanuljunk egy kicsit ! Azok a hűséges Olvasóink, akik eddig velünk tarottak, sok olyan szakkifejezéssel találkozhattak eddigi írásaimban, amelyeket grafológiai ismeretek nélkül talán nehéz lehet értelmezni. A következőkben ehhez nyújtok némi segítséget azzal, hogy néhány alapfogalom megismerését elkezdjük. Természetesen csak annyit, ami a fogalmakban való eligazodást megkönnyíti.(Utasi Ilona)
Sneakers StoreSneakers


A KÖTÉS
Megvalósulhat a betÛkben és a betÛk között, ahogyan egyiket  a másikhoz kötjük.
A legtermészetesebb, ha 3-4 betűt kötünk össze, majd egy következő csoportot ismét – pl. egy hosszú szóban.
Ezt nevezi a grafológia CSOPORTOS KÖTÉSNEK.

Jelentése: könnyed, fürge, logikus gondolkodásmód, sokoldalúság, globális Szemlélet, alkalmazkodó, jó kombinációs készségű személyiség.

Vannak természetesen olyan emberek, akik minden betűt egymáshoz kötnek a szavakon belül és csak két külön szó között emelik fel a tollat, ennek a grafikus jelenségnek a neve: ERÕSEN KÖTÖTT ÍRÁS.

Jelentése:  fokozott biztonságigényű,  önállótlan, nehezen  alkalmazkodó természet, kapcsolataiban ragaszkodó.

Ám olyanok is lehetnek, akik egyáltalán nem kötik egymáshoz a betűiket, ezt a jelenséget úgy is szokták nevezni, hogy „nyomtatottan” írnak. Grafológiai szakkifejezéssel élve ez a KÖTETLEN ÍRÁSMÓD.

Jelentése: részletező, analítikus hajlam, alkalmazkodási és kötődési problémái lehetnek, érzelmi életét elrejti, esetleg ennek a területnek a megélése nehézségekbe ütközik. Jó elvonatkoztatási képességű, intuitív személyiségek ők.
 
A KÖTÉSEK FORMÁI LEHETNEK:

Image1. GIRLANDOS VAGY FÜZÉRES kötés
Könnyedén és gyorsan áramlik ezért az igy iró ember rugalmas és befogadó.Nemcsak a másik ember problémája iránt, hanem a szellemi dolgok irányában is nyitott. Rendszerint fejlett a szociális intelligenciájuk ezért könnyen megtalálják a helyes hangnemet mindenkivel. Rokonszenves természetűek.
 
 
 
 
 
Image2. ÁRKÁDOS kötés
Míg a girlandos kötés egyszerű, a kéz természetes írómozgásából fakadó, az árkádos kissé „kimódolt”. Inkább a rejtőzködő, elkülönülő természetet szimbolizálja. Az érzelmek, a kötődés módjának eltitkolása, a nyitottság hiánya jellemző az így író emberre. Az árkádos kötést használó ember csak színleg alkalmazkodik, nem ez a természetes náluk. Sokszor nehéz az álarcuk mögé látni, de mint az épitészetben is, nagy terheket képesek cipelni és megfontoltak.



Image3. SZÖGES kötés
Létrehozása merev mozdulatokon alapul, következésképp a személyiség határozott, kemény, gyakorlatias. A kézírás képe erőt sugall. Az így író ember szerint az élet harc, melyben győzni kell, a konfliktusok arra valók, hogy az ember az erejét megmutassa. Nyílt, egyenes természet, olykor a gorombaságig őszinte lehet. A nehéz emberek írása ilyen.




Image4. FONALAS kötés   
Itt a forma elvész, a mozgáson van a hangsúly. Kis energia befektetéssel, minimális energiával jön létre, mert az előrehaladó mozgást nem akadályozza semmi. Az így író ember természete ennek megfelelően simulékony, diplomatikus, könnyen teremt kapcsolatot, de hamar tovasiklik…
Sokoldalúak, a környezet hatásaira fogékony emberek ők, mert érzékenységüknél fogva az apró rezdüléseket is észreveszik. „Ügyességük” miatt nem árt az igéreteikre figyelni….

Mindezek ellenére van egy meglepő fordulata ennek a fejezetnek; az, hogy a tiszta típus a legritkább, vagyis a leggyakoribb a vegyes kötésmód, amikor többféle kötés is előfordulhat egy ember írásában. 
Ez azért lehet így, mert ahogyan az emberi személyiség is sokoldalú, úgy az ezt kifejező kézírása is változatos képet mutathat.

Várom a Kedves Érdeklődők kérdéseit a témával kapcsolatban a „Kérdezze Ilonát” rovatban, vagy hívjon telefonon!.

Utasi Ilona

 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó

Loading ...