KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

Üvegvitrin

Üvegpolc Ilcsik Lilian  ötlete
buy shoesUpdated Air Jordan Sneaker Releases for 2021
Saját készítésű újdonságom ez a két üvegvitrin.
Parfümgyűjtő vagyok és már régóta gondolkodtam, hogyan helyezhetném el méltóan a sok csodálatos üveget.
Gond volt, hogy porosodtak és szanaszét hevertek a lakásban.

Nos, ahogy a parfümgyártáshoz is két ember kell, az egyik megálmodja az illatot, a másik, az "ORR" pedig elkészíti,
így voltunk mi is párommal.
Én megterveztem , ő pedig karácsony és szilveszter között nekilátott a vitrinek elkészítésének.

Nemrég költöztünk új házba és rengeteg ablaküvegünk maradt.
Ebből adódott, hogy ő vágta méretre a lapokat, amiket közösen - a konyhában - állítottunk össze, és F.BS szilikonkaucsuk tubusos ragasztóval összeragasztottunk. Ezzel a technikával lehet akváriumot is készíteni.

Még jó, hogy ezermester a párom, én pedig a keze alá dolgoztam, mint segéd "úr"...:)
A szükséges furatok elkészítése után az üvegajtókat speciális üvegajtó-zsanérral erősítettük fel.
Ütközőnek 2-2 dekorkavicsot , fogantyúnak szintén két-két műanyag dekor-figurát ragasztottunk fel.

Mivel elég nagy súlyt kell elbírniuk, a polcokat és az oldalfalakat vastagabb /6 mm-es/ üveglapokból készítettük, az ajtók 4 mm-es-ek.
A vitrinek hátfala 3 mm-es tükörből van, megduplázva a látványt.  

Két-két polctartóra helyeztem egy -egy rétegelt 15 mm-es  rétegelt falemezt, hogy erősebben tartsák a súlyt.
A falhoz sehol sem kell hozzáerősíteni.

Még 3-3 spotlámpa lesz felszerelve, hogy esténként megvilágítsa Ali Baba barlangját.
Az új évet már ezekkel köszöntöttük.  :D

Nem egyszerű elkészíteni, de nem is boszorkányság.

Üdvözlettel,
Lilian

polc6

polc5

polc1

 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó

Loading ...