KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

Kreatív decemberi album

1a160 Mucsi Martina  ötlete
Nike Sneakersbalerínky

Aki szeret a karácsonyra előre készülni és rajong a téli ünnepekért, valamint természetesen a kreatív, kézműves dolgokért és az albumkészítésért, az ezt biztosan szeretni fogja!

A decemberi album valójában egy olyan napló, ami az adott év karácsonyi előkészületeit dokumentálja (majd) napról-napra, legyen az fotó vagy akár bevásárlólista – de erről majd később részletesebben.
Az albumot lehetőleg december előtt kell összeállítani és innentől csak a kreativitásunk szab annak határt, hogy az egész pontosan hogyan is fest. Így lesz ebből a látszólag egyszerű dologból valójában egy valódi kihívás: hiszen nem tudhatjuk előre, hogy a lapokra vajon az adott napon mi fog kerülni…? És mégis elkészítjük előre az albumot.
Image

Ennek az albumnak az elkészítéshez szeretnék most néhány támpontot adni – tartsanak hát velem!

Mi az album lényege?

A decemberi albumban előregyártott lapok vannak elsejétől huszonnegyedikéig (vagy természetesen akár még pár nappal tovább), minden naphoz EGY, amelyeken aztán megörökíthetjük családunk életét, mindennapjait. Lehet bele ragasztani, jegyzetelni, történeteket lejegyezni – ez már csak tőlünk függ! Nagyszerű, nem?

Mi szükséges hozzá?

Mindenek előtt egy kb. A5-ös nagyságú, díszítés nélküli gyűrűskönyvre van szükség (kb. 500 Ft), amelybe aztán kilyukasztott lapokat tudunk fűzni.
Ezek lehetnek egyszerű, vastagabb díszpapírokból vágott A5-ös méretű mintás oldalak, de használhatunk a ma már szinte minden kreatívboltban kapható 30x30-as scrapbook-papírokat is házilag méretre vágva.

Nekem azonban az tetszett ebben az albumban legjobban, hogy akár az évközben (vagy inkább évek óta) felgyűlt, fel nem használt maradék papírokat fel lehet használni hozzá oldalként!

Persze fontos szempont lehet a hangulat és a színek kiválasztása is: a karácsonyi-ünnepi hangulathoz érdemes ilyen témájú papírokat összeválogatni.
Klasszikus párosítás a piros a zölddel vagy arannyal, az ezüst a kékkel vagy egy összességében bézs-vaníliaszín-arany hangulat, de persze ezernyi lehetőség van.

Aki szereti évről-évre más ruhába öltöztetni a lakását és a családi karácsonyfát, az ügyelhet arra, hogy az album is hordozza az adott év színeit, ezzel is segítve később felidézni az azévi hangulatot.
Lehet egy motívumot is végigvonultatni az albumon, pl. itt-ott, de leginkább mindenhol felbukkanó angyalkákkal, vagy kiemelni magát a fenyőfát, egy erdei házikót, de természetesen ugyanígy akár hagyományos, vallásos színezetet is adhatunk az albumnak azzal, ha kiemeljük valamiképpen a jeles decemberi napokat.
Hogyan készül?

Ha megvan a gyűrűskönyvünk és összeszedtünk azokat a papírokat, amelyeket szívesen használnák, akkor már csak a méretre-vágás és lyukasztás a dolgunk és fűzhetjük is le egymás után az oldalainkat!
Ez a része viszonylag gyorsan is megy.
Aztán minden oldal kap egy számot, amelyet saját kezűleg is ráírhatunk a lapokra, de nyomtathatunk is számokat különböző betűtípussal, különböző színű papírokra, amelyeket aztán kivágunk és felragasztunk vagy használhatunk hozzá szám-matricákat, kaparós matricákat is.
Image
A lényeg, hogy bátran kísérletezzünk, nagyszerű alkalom ez arra is, hogy próbálkozzunk színekkel, formákkal, stílusokkal, hangulatokkal. Ha ezzel megvagyunk, valójában már csak a gyűrűskönyv borítójának díszítése, feliratozása maradt hátra. Bevonhatjuk iskolai füzet-szerűen az egészet egy ünnepi csomagolópapírral vagy tehetünk rá akár csak feliratot, ez is egyéni. Érdemes ráírni a címet illetve persze a dátumot, akár a könyv gerincére is – megelőlegezve, hogy ezentúl akár minden évben fogunk ezután csinálni egy ilyet…!:-)

k_1c

Mi történik ezután?

December elsejével aztán végre elkezdhetjük megtölteni élettel az albumunkat! Ha igazán komolyan vesszük a dolgot, akkor érdemes egy kisebb kompakt gépet magunknál hordani és bármi érdekeset látunk, lefotózni.
Gyakrabban fogunk a mindennapi apróságokról képeket készíteni, ahogyan például valaki egy kirakatot díszít, esetleg a hóesésről, egy hajóról a folyón, egy vágyott ajándékról egy üzletben…

k_1a
És persze a családunkról, ahogyan a gyermekünk elmélyülten rajzol, a párunk egy könyvet olvas vagy valaki süteményt süt, cipőt próbál...
Este aztán kiválaszthatjuk a nekünk legjobban tetsző fotót, ami máris kerülhet rá az aznapi oldalra! (Akinek nincs otthon fotónyomtatója, az persze ezeket utólag is beragaszthatja a hónap végén, az összes fotó előhívatása után.)
Ahogyan ide kerülhetnek a bevásárlólisták, feljegyezhetjük a napi vagy jövő heti teendőket, később aztán vissza-visszatérve kipipálhatjuk, ami már megvan. Kerülhetnek bele mókás történetek, amit a gyermekünk mesélt a suliból hazaérve, kisgyermekeknél a gyerekszáj-történetek, adventi sütemények receptje és fotója (akár újságkivágás formájában), a megálmodott karácsonyfa képe, saját készítésű ajándékok fotói és leírásai – azaz bármi, amit mi akkor és ott fontosnak érzünk. Így telik meg majd lassan, napról-napra az albumunk az élményeinkkel és emlékeinkkel, amelyek évek múltán lesznek igazán értékesek, de – és ezt garantálom! – amit már egy év múlva kíváncsian és jó érzésekkel telve fogunk újra forgatni.

Megmutatom, milyen lett az enyém (legalábbis pár oldalt belőle):




 














Image


A borítóra egy pöttyös scrapbook-papírból csíkot vágtam, erre került egy előre gyártott zöld mintás elválasztó lap, amire rányomtattam a feliratot, majd ezt varrógéppel, fekete cérnával varrtam a másik papírra, utána az egészet felragasztottam. Egy kis gombos, filc fenyőfa került még rá és egy 2008 felirat. Ez utóbbit úgy készítettem, hogy átlátszó fóliára tükrözve nyomtattam az évszámot, aztán még száradás előtt rányomtam a megfelelő helyre, mintha csak kaparós matrica volna.
További tippek az album-oldalakhoz:
-    hullámkarton-darab
-    egyszerű boríték
-    átlátszó műanyag fólia
-    igazolvány-tasak
-    fotótasak
-    régi könyvlap
-    gyermekrajz
-    újságoldal
-    gyűrött csomagolópapír
-    régi, fel nem használt filofax-jegyzetpapír
-    elválasztó-kartonok
-    régi karácsonyi képeslap (vagy másolata)
-    …

Bízom benne, hogy sokan kedvet kaptak a decemberi album elkészítéséhez! Természetesen én is meg fogom mutatni a kész albumot is.

Jövő év elején pedig egy újabb albumot fogunk készíteni. Hogy ez pontosan miféle lesz, az maradjon egyelőre titok – előzetesen annyit, hogy a kész mű rólunk fog szólni. Rólunk, akik szeretünk alkotni és megfigyelni, elmélyülni dolgokban és szeretnénk minél többet megtudni magunkról. Úgy is mondhatnám, hogy egy kis kreatív önismereti kalandban lesz részünk.

Addigis meghitt és alkotással teli ünnepeket kívánok mindenkinek!
 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó